Kapros juhtúrós csirke

Sütés előtt
Igen tudom, szabadságon vagyok, de mivel "csak" holnap utazunk és enni kell, gondoltam főzök valami finomat :) Rájöttem hogy ki vagyok éhezve valami nagyon finomra, ízekre, olyasmire, amit már régen ettem. Első gondolatom a gulyás leves volt és a sztrapacska.... de most egyikkel sem volt kedvem pepecselni, de a gondolatot kicsit tovább ízlelgetve jött a felismerés: csirkés-juhtúrós-baconös valamit AKAROK enni. Így született a mai ebéd.

Hozzávalók:
1,5 csirkemell szeletekre vágva
12,5 dkg juhtúró
15 dkg bacon
1 nagy pohár tejföl
2 gerezd fokhagyma
fél csokor kapor
só, bors
kevés olaj

Egy jénait olajjal kikenünk és belefektetünk egy sor csirkét, amit előzőleg sóztunk és borsoztunk. A sóval óvatosan bánjunk, mert a juhtúró is és a bacon is sós. Kikeverjük a juhtúrót a tejföllel, beletesszük a zúzott fokhagymát és az apróra vágott kaprot is. Ennek az isteni masszának a felét rákentjük a jénaiban várakozó csirkére, amit megfejelünk 1-1 szelet baconnel. Majd jöhet rá a maradék csirke, arra a maradék juhtúrós krém és a tetejére a bacon. Előmelegített 180 fokos sütőben 50-60 percig sütjük. Az elején érdemes alufóliával letakarni, mert a bacon hamar megég. Sült burgonyával ettük. 
Jó étvágyat!


Sütés után

Megjegyzések