Reggelizzünk - rántotta

Szeretem azokat a hétvégéket, amikor mindketten itthon vagyunk, és magunkhoz képest korán felkelünk. Ma reggel így is történt, már 9-kor túl voltunk az első adag kávén. Nem vagyunk egy rendszeresen reggeliző házaspár, de ma rám tört az ehetnék: tojásrántottát kívántam és a férjemet se kellett noszogatni, hogy betársuljon.
Így körülnéztem mi van a hűtőben és nagy örömömre minden volt egy hagyományos rántottához.

Hozzávalók:
1,5 fej vöröshagyma kockára vágva
1 szál lángolt kolbász karikára vágva
kb 15 dkg császárszalonna csíkokra vágva
8 tojás
vaj, só, bors

Egy jó kanál vajat felolvasztottam,megpirítottam benne a hagymát és a szalonnát. Majd rádobtam a kolbászkarikákat is. Miközben sültek a finomságok a serpenyőben, egy nagyobb tálban felvertem a 8 tojást ( előtte persze megkérdeztem a kedvesemet mennyire éhes, azt mondta "este óta éhezik" - ó szegénykém), kicsit sóztam - borsoztam, és a jól kisült a hagymás-szalonnás-kolbászos keverékre öntöttem. Kevergetve sütöttem és néhány perc alatt el is készült a pompás reggeli. Vajas pirítóssal és kávéval teljes értékű reggeli volt.
Jó étvágyat!


Megjegyzések