Indiai csirke naannal

Kellett megkóstoltatnom a férjemmel az indiai konyhát... Teljesen beleszeretett, mindenhez fokhagymás naan-t enne. Még jó, hogy én is nagyon szeretem, így nem okoz gondot az elkészítése. Tegnap este megint belé hasított a naan ehetnék, de sikerült meggyőznöm arról, hogy este 8-kor már nem annyira jó nekilátni az elkészítéséhez. Kárpótlásul ma ezt ettünk ebédre. :)

Hozzávalók:
1 csirkemell felszeletelve
A páchoz:
1 kis pohár joghurt
1 kk őrölt római kömény
1/2 kk kurkuma
1/2 kk őrölt kardamon
1/2 kk garam masala
1/2 kkőrölt koriander
só, bors

A szeletekre vágott csirkét beleforgatjuk a pácba és néhány óráig a hűtőben hagyjuk majd teflon serpenyőben olaj hozzáadása nélkül megsütjük. 

A fokhagymás naan hozzávalói:
30 dkg finom liszt
10 dkg rétes liszt
1/2 csomag élesztő
kis pohár joghurt
1 kk cukor
2 ek olaj
kevés langyos víz

Az összes hozzávalót alaposan összegyúrjuk és fél órát pihenni hagyjuk a tésztát. Majd kis teniszlabda méretű gombócokra osztjuk a tésztát, nagyon vékonyra kinyújtjuk. Század serpenyőben (palacsintasütő) közepes lángon néhány perc alatt megsütjük a kenyérkéket. A tetejüket megkenjük zúzott fokhagymás olvasztott vajjal. Salátával és joghurttal kínáljuk.
Jó étvágyat!

Megjegyzések