2012. január 29., vasárnap

Francia hagymaleves

Vagy inkább egytálétel? Remek étel! Csodálatos, hogy néhány fej hagymából és száraz kenyérből mit tud kihozni az ember. Anno a szegények eledele volt, mára pedig egy közkedvelt levessé vált. Többféle változata létezik, de én az "eredeti" készítem és szeretem.

Hozzávalók:
5-6 vöröshagyma vékonyan felszeletelve
némi liszt a sűrítéshez
ételízesítő, bors
pirítós, reszelt sajt

Kevés olajon fedő alatt 20 percig dinszteljük a hagymát. Megszórjuk 1-2 kanál liszttel, majd jól elkeverjük (ez a staubolás = lisztszórásos sűrítés) és vízzel felengedjük. Fűszerezzük ételízesítővel és borssal, majd mérsékelt tűzön fél órát főzzük. Pirítóssal és reszelt sajttal kínáljuk. 
Készíthetjük alaplével is, tehetünk bele száraz fehér bort is, tálalható  cipóban is. Ebben az esetben a cipó belsejét alaposan és óvatosan kikaparjuk és a sütőben alacsony hőmérsékleten szárítjuk. 
Jó étvágyat!


2012. január 28., szombat

Csőben sült brokkolis csirke

Eljött a hétvége, azon ételek ideje, melyek kicsit több időt vesznek igénybe. De megéri! Kiadós fogásról van szó, melynek az két fő összetevője a brokkoli és a csirkemell. Külön külön is kiváló ételek készíthetőek belőle, de így együtt, maga a tökély. 

Hozzávalók:
1 nagyobb csirkemellfilé
a hús súlyának megfelelő mennyiségű brokkoli
3 gerezd fokhagyma
15 dkg reszelt sajt
besamel mártás:
2 ek. vaj
3 ek. liszt
5 dl meleg tej
3 dl tejszín
só, bors

A brokkolit rózsáira szedjük, alaposan átmossuk és forrásban lévő sós vízben félig megfőzzük. Leszűrjük és jól lecsepegtetjük róla a vizet. Amíg fő a brokkoli, a csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, sózzuk és borsozzuk és egy serpenyőben félig megsütjük. Kevés olajjal kikent tepsibe tesszük a csirkét, ráhalmozzuk a félpuha brokkolit, megszórjuk a fokhagyma szeletekkel.
Elkészítjük a besamel mártást: a vajat felmelegítjük, rászórjuk a lisztet, kicsit megpirítjuk és lassan felöntjük a meleg tejjel. Közben folyamatosan habverővel keverjük, nehogy összecsomósodjon. Beletesszük a tejszínt is és addig főzzük, amíg krémes állagú nem lesz. A tűzről levéve sózzuk és borsozzuk, majd ráöntjük a tepsiben sorakozó finomságokra. A tetejére reszelt sajtot szórunk, meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal és előmelegített sütőben, 180 fokon kb 30 percig sütjük, szép aranybarnára. A köret szabadon választható, ki mit szeret. Mivel a férjem burgonyapárti, tepsiben sült burgonyával ettük.
Jó étvágyat!


2012. január 22., vasárnap

Sajtos nuggets

Minden ami csirkéből és salátából áll, az csak jó lehet. Ezt az ételt nem amiatt szeretem, mert gyorsan elkészíthető, hanem amiatt kedves a számomra, mert egyrészt az Anyósomtól van az alapötlet, másrészt a különböző sajtok használatával, mindig más lesz.

Hozzávalók:
1 és 1/2 csirkemell ujjnyi vastag nuggets méretűre vágva
1 tojás
kb. 20 dkg reszelt sajt és ebben van a lényege: készíthetjük egyfajta sajttal is, de keverékkel is. Mivel szeretem a füstölt ízeket, fele-fele arányba szoktam beletenni karaván sajtot és valamilyen semleges ízű sajtot is, pl trappistát.

Miután felvágtuk a húst, belemártjuk a felvert tojásba és utána a reszelt sajtba forgatjuk. És ennyi. Nem egy bonyolult étel, csak viszonylag sokáig tart a csirke csíkokat egyesével elkészíteni, de megéri. A kész sajtos csirkefalatkákat sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk és előmelegített sütőben, 180 fokon kb 30 percig sütjük. Félidőben megforgatjuk a nuggetseket, hogy minden oldala szépen megpiruljon. Ehetjük salátával és fetás joghurtos öntettel, vagy fokhagymás tepsis burgonyával, ki mit szeret.
Jó étvágyat!


Zellerkrémleves

Szintén az egyszerű, de nagyszerű levesek egyike. Amellett hogy gyorsan elkészíthető és ízletes, maga a zeller immunerősítő és afrodiziákum is egyben. A zeller gazdag rostokban és mivel a kalóriaértéke alacsony, így ideális táplálék diétázóknak - így nekünk is.